A Gimnazista

 

Szerző: Pre (A Magyar Pelenkakedvelők Fórum tagja)

Dátum: 2009-04-18

A történet kimásolva: http://www.abdl.hu

 

1.rész - A kollégium

 

"Emlékszem az útra. Csodálatos volt, ahogy a busszal a szerpentineken vágtattunk fölfelé, s közben csodáltuk a zöld lombú erdő csodás világát. Még egy őzet is láttam, mely kitévedt a vadonból."

 

A nevem Szálasi Attila, Budapesti lakos és fiatalkorú elkövető. A viccet félretéve 14 éves vagyok. Állítólag remek eszem van, amit nem használok ki. Mindenkitől ezt hallottam. Akkor még nem értettem, hogy miért baj, ha 2-es az átlagom. Jut eszembe, mivel azt szeretném hogy átérezzétek a történetem, ezért jelen időben beszélek. Magamról csak annyit hogy 178 cm magas vagyok, 56 kg, barna szemű, sötétbarna hajú fiatalember, aki ráadásul még erős is, mert konditerembe jártam. De, most nem rólam van szó. Bár én is szerves része vagyok a történetnek, nem voltam mindenhol ott, úgyhogy van néhány megkérdőjelezhető forrás. A főszereplő nem más, mint legjobb barátom: Kovács Zoltán. Megdöbbentő de, ugyanazon a napon születtünk, és elégé hasonlítunk is egymásra, ezért néha azt hitték, testvérek vagyunk. Mindkettőnken nagyon jó eszünk van de, inkább csajoztunk, meg fociztunk tanulás helyett, így 2-esekkel jutottunk el a 8. osztályig. Így hát anyukáink kitalálták, hogy beíratnak egy 8 évfolyamos gimnáziumba, de az a baj hogy bentlakásosba. Az alapelvet tudtuk. Ez egy ínkontinenseknek készült gimnázium és nekünk is "be kell olvadnunk". Azt mondták hogyha kitűnőek leszünk akkor, évvégén eljöhetünk. A busz az iskolába Szeptember 1-én indult a Népstadiontól, 17:10-kor. Az sem tudtuk hova megyünk. De, mégis elmentünk ketten, én és Zoli. Mikor leértünk a váróteremhez, egy igen nagy sokaság várakozott, fiúk lányok vegyesen. Két felnőtt volt velük, megkérdeztük őket, hogy ők-e a gimnazisták. Ők erre igennel válaszoltak. Az egyikük egy alacsonyabb nagyon fiatal férfi, Péter, a másik egy csinos középkorú hölgy, Mária volt. Elmondták, hogy Minden osztály külön utazik, 10 perc induláskülönbséggel. Megkérdeztem hova megyünk, mire Péter ? a kijelzőre mutatott. Csak 2 busz indult 17:10-kor az egyik Tápiószecsőre, a másik Sirokra ment. Bár Szecső közel volt Pesthez, én reméltem hogy a Mátrába megyünk. Indulás előtt 5 perccel mentünk a 3-as kocsiálláshoz. Felszálltunk a buszra és elindultunk hátra. Péter ' utánunk ordított: [Péter: Figyelem srácok! Ne hagyjatok szabadon ülőhelyet! Nem csak mi utazunk a buszon! Kösz!]. Zolival elfoglaltuk a hátsó négyes bal kéz felé eső 2 ülését. Mögöttünk egy fiú jött nagy bőrönddel. Alacsony szemüveges volt. Félkezében fogta a bőröndöt, a másikat pedig nekem nyújtotta: [Hori: Szervusz! Horváth Dávid! De, a haveroknak csak Hori!][Én: Szervusz! Szálasi Attila. Mellettem pedig Kovács Zoli.][Hori: Szervusz!][Zoli: Szia!] Zoli is kezet akart nyújtani de, nem ért el odáig a keze, és kimenni pedig nem tudott. Hori mögött egy kékszemű, vékony, hidrogénszőke srác jött, enyhén szólva úgy nézett ki mint egy finn. Ő is be akart mutatkozni. [Marci: Helló! Vásrhelyi Márton!][Üdv! Szálasi Attila!] Zoli most nem hagyta, hogy én mutassam be. [Zoli: Szervusz! Kovács Zoltán]. Miután mindent elrendeztünk leültünk. Én furcsa zörgést halottam, de nem szóltam senkinek, mert mindig bepánikolok ha valamely furcsa zajt hallok. Ezért nem járok a 76-os trolival. Elindultunk a busszal, és a középső ajtó mellett ülő Péter ? állt föl. [Péter: Üdvözlök mindenkit! Én Gerzsényi Péter vagyok, az osztályfőnök. A mellettem ülő csinos osztályfőnökhelyettes Márti Néni. Csak annyit szeretnék mondani hogy Mátraházán szálluk le. A megállóban névsorolvasást tartunk, aztán a kollégiumban is. Ott meghallgatjuk az igazgatónőt és kiosztjuk a szobákat. Mindenkinek kellemes utat kívánok!] Befejezte és leült. Én útközben Horival és Zolival beszélgettem, meg zenét hallgattam. Az M3-ason mentünk, jó gyorsan. Először Gyöngyösön álltunk meg. Sok ember leszállt így több lett a levegő. Aztán jött Mátrafüred. Odáig néztem a kisvasútat, és a gyönyörű hegyoldalt. A következő megálló Mátraháza, így elkezdtünk készülődni. De, az a gyönyörű természet, Istenem. Azok a fák, a hegláncok, a szerpentinek, milyen mesés volt. Egy bal-jobb kanyar után megérkeztünk Mátraházára. Leszálltunk és megtörtént a névsorolvasás. Elindultunk egy hegyi úton a kollégium felé. Ki is volt írva egy kis táblára hogy merre kell menni. A hegyi út tetején egy hatalmas, réginek tűnő épület volt. Márta Néni direkt szólt hogy belül igen modern, komfort. A telek körül csak egy kis ócska, drótkerítés volt, amit akárki át tudott mászni. Az úton viszont egy sorompó volt. Elmentünk mellette majd az épület előtti kertes udvaron megálltunk. Megvártuk a felsőbb évfolyamokat. Körülbelül 500 diák volt jelen mikor mindenki megérkezett. Az igazgatónő ekkor már kint volt. Ahhoz képes, hogy igazgatónő volt, fiatal csinos, karcsú, szőke hölgyet üdvözölhettünk. A tanárok intettek hogy csöndet. Ekkor mindenki az igazgatóra figyelt. [Anikó: Köszönöm! Üdvözöllek benneteket! Juhász Anikó, történelem-magyarszakos tanárnő vagyok! Külön köszöntöm az 5.-es kisdiákokat remélem, hogy jól fogják magukat érezni nálunk! Sajnos kevés az időnk hogy nektek több szabadidőtök legyen, úgyhogy most nem a jó dolgokat mondom, hanem a szabályokat. Az aulában megtalálható a szabályzat ezért az ünnepségekről és kötelezettségekről szóló részt nem mondanám el. A legfontosabb szabály: Az iskola területét engedély nélkül elhagyni tilos! Akármikor ellehet menni de, legalább egy tanárnak szóljatok! Ezen felül: Az iskolától maximum 2 km-re azaz, 30 perces gyalogútra lehet elhagyni, annak érdekében, nehogy eltévedjetek, főleg este. A többi könnyedebb szabályt a körzetvezetők mondják el. Eligazítás a körzetvezető szobája előtt pontosan 18:30-kor. A szobabeosztást pedig most az osztályfőnököktől kérdezzétek meg! Most pedig egy kis szomorúsággal de, ki kell mondanom: a 2008/2009-es tanévet, hivatalosan is megnyitom!] Hatalmas tapsvihar tört ki. Miután vége lett odamentünk Péter Bá?-hoz. Elmondta, hogy a B szárny 216-os szobáját kaptuk és a kulcsot oda adta a szobatársainknak. Ez egy különleges 4 ágyas szoba. A legtöbb szoba két ágyas volt. Zoli meg én voltam benne, meg 2 ember rajtunk kívül de, az ő nevüket nem mondta. Besétáltunk az épület aulájába. Az egyik táblán az állt: B SZÁRNY.  Befordultunk a tömött folyósóra és így egy kis kertbe jutottunk. Azon át pedig egy lépcsőházba. A második emelten volt a szobánk. Mentünk egy kicsit majd megláttuk a 216 feliratot. Benyitottunk és egy igen furcsa látvány köszöntött minket.

 

2. rész - Nyugodalom Nélkül

 

"Utólag belátom jó volt így. A kompromisszum késségemet nagyban növelte ez az esemény. Kicsit megijedtem, de belül egy álom vált valóra. Akkor még nem tudtam, hogy némelyik álom folytatódik is"

 

Mikor benyitottam a szobába, akármi más történhetett volna de, pont ez? Zoli és én mereven álltunk az ajtóban. A látvány maga semmi különlegességet nem hordozott magában, de a következménye! Olyan dolog történt meg velünk, amit nem is tudtunk felfogni: a szobában két lány állt. Az egyikük csípőre tett kézzel állt. Ő középmagas, kicsit hosszú vörös haja volt, zöld szeme, kedves arca, és nőies alakja. Aki mellette állt körülbelül olyan magas volt, mint barátnője. Hosszú szőke haja, kék szeme, gyönyörű arca és formás keblei voltak. Ezt onnan tudom, hogy vágott volt a pólója. Még mindig nem tudtunk megszólalni. No, nem, azért mert még nem láttunk volna lányokat, hanem azért, mert tudtuk hogy ez azt jelenti, hogy ők a szobatársaink és a napunk 75%-át velük fogjuk eltölteni. A lányok ott álltak és mosolyogtak, mire egyszer csak a baloldalon álló vörös közelebb lépett. [Kata: Sziasztok! Kovács Katalin!]. Erre a kezét nyújtotta. Én úgy döntöttem, hogy nem fogok kezet egy lánnyal, ezért kézen csókoltam mire, ő egy kicsit hátrahőkölt. [Én: Szervusz! Szálasi Attila!] Zoli kicsit leblokkolt, úgyhogy megböktem, mire ő is bemutatkozott. Én leraktam a 3 nehéz táskám, amit hoztam, ez alatt Zoli már a másik lánnyal is megismerkedett de, Katával elegyedett szóba. Most én léptem oda a másik lányhoz akinek szintén kezet csókoltam. [Én: Szálasi Attila! Szia]. [Jennifer: Szia! Marosi Jennifer!] Elkezdtünk beszélgetni, az alapadatainkat elmondtuk egymásnak. Mint kiderült ők már 1 éve idejárnak, mert, ők sem tanultak otthon. Gyakorlott versenyzőként elmondták, hogy ezt a szobát az elmúlt 2 évben nem adták diákoknak hanem csak, szülőknek akik itt aludtak pár éjszakára. Az ajtón belépve volt egy keskeny folyosó ahonnan a fürdőszoba nyílt. Illetve volt egy beépített szekrény. Továbbmenve értünk el oda ahol most is állunk. Ez a szülős dolog megmagyarázta hogy miért 2 nagy ágy van. Elkellett dönteni hogy ki hol aludjon. Zoli felvetette az ötletet hogy aludhatnánk fiú-lány párosításban de, én mondtam hogy nem ezzel kellene kezdeni. Erre mindenki helyeselt. [Zoli: Marhaság! Kata nem is helyeselt!]. [Én: Épp mesélek Zoli! Egyébként így történt!]. [Nem, nem! Ha nem emlékszel majd én mesélek!]. [Én: Hülye vagy! Én kezdtem el!]. [Zoli: Tudod mit akkor csak olyan dolgokról mesélj aminél ott voltál! Tisztelt közönség főszereplő váltás történt! A főszereplő mostantól Attila!]. [Én: De, eddig te voltál!]. [Zoli: Mostantól te leszel!]. [Én:?jó?legyen!] Tehát mostantól az én hajmeresztően megalázó történeteimet fogják hallani. Szóval elosztottuk az ágyakat és elpakoltuk a szekrényekbe az összes cuccunkat. 18:30-kor kimentünk a folyósóra. Oda mentünk ahol az emberek gyülekeztek. A 234-es szobából kijött egy magas, kicsit borostás 12.-es.. [Laci: Csöndet kérek! Köszönöm! Üdv mindenkinek. Ruthner László vagyok, a körzetvezető! Ismertetném a napi rendet. Az 0. óra: 7:30-kor kezdődik. Akinek lesz akkora kell a megfelelő terembe érnie. Az utolsó órának legfeljebb 15:45-kor vége. A konyha a nap bármely szakában elérhető de, ebédelni csak 12:00 és 16:00 között lehet. Takarodó 23:00-kor van. Aki ennél később ér ide az pedig, csendben közlekedik és egyből alszik, értve?! Nagyjából ennyi a napi rend. A szabályok: Kötelező a pelenka viselése!]. Ennél a mondatnál összenéztünk Zolival és kicsit megijedtünk, hogy Úristen hova kerültünk? [Laci: Az éjszakai pelenkaviselést nem tudom ellenőrizni ezért, csak így  200 szem közt mondom, hogy az nem érdekel. De, ha bárki összepiszkítja az ágyneműt, az meneküljön előlem. Tisztábatételt lehet végezni a fürdőszobákban, illetve a 4 ágyas szobák lakóinak a saját fürdőjükben. Egyébként ajánlom hogy ne magunknak végezzük. Ja és engem ha alszom csak két dologgal lehet zavarni: 1. Életveszély van vagy történt! 2. Fifa08 Lan party van a számtechben! Na, mindenkinek további szép napot! Ja, és a pelenkákat a folyosó végéről tudjátok elhozni.] Én leblokkoltam. Nem tudtam hova tenni a dolgot.  Olyan furcsa volt. Visszamentünk a szobánkba és leültünk az ágyra. Pár perc múlva visszajöttek a csajok és 2-2 csomag pelust hoztak magukkal. [Zoli: Miért ennyit hoztatok?]. [Kata: nektek is hoztunk.] [Én: De, miért? Nekünk nincs szükségük pelenkára!]. [Kata: Az lehet, de ha nem veszitek föl, büntetést kaptok!] [Én: Engem nem érdekel a büntetés! Akárhány fekvőtámaszt megcsinálok!] [Kata: Biztos? Akkor szólhatok valamelyik tanárnak?]. [Én: Tőlem.]. Már rohantak is el, még az ajtót se tudták becsukni maguk után. Én leültem az ágyra és felhívtam édesanyámat. Zoli is hasonlóképpen tett. Ránéztem az órámra. 18:40 volt. Gondoltam kicsit ledőlök pihenni, hogy kipihenhessem a nap fáradalmait. De, amint ledőltem kinyílt az ajtó és a két lány lépett be az ajtón, az igazgatónő kíséretében. [Anikó: Nocsak! A két dezertőr!]. [Én: Azt hittem gyorsabb lesz. És most mi lesz? Kirúg?]. [Anikó: Ugyan, dehogy! Innen nincs lejjebb! Büntetést fogtok kapni!] [Én: Jujj! Ha, szabad megkérdeznem, ezt mégis hogy gondolja?]. Erre kattant a zár. Kata az igazgatónő kezébe adta a kulcsot, aki azon nyomban zsebre is vágta. [Zoli: ne már! Ti is ilyen perverzek vagytok?]. [Tudod Zoli, az egy év amit itt töltöttem megváltoztatott és azt hiszem hasznát fogom venni az itt szerzett tapasztalataimnak. Mert ez itt nem perverzió! Csak egy kérdés: Megszoksz, vagy megszöksz? De, itt az a bökkenő, hogy saját bőrömön tapasztaltam hogy az utóbbi itt nem létezik.]. [Anikó: Most pedig, befelé a fürdőbe!] Már keltem volna fel mikor Zoli visszarántott. [Zoli: Nem! Vegyen rá!] Erre az igazgatónő elővett a zsebéből egy kis üvegcsét meg vattapapírt. Mellettem, jó barátom elkezdett nevetni. [Zoli: Csak nem kloroform?]. [Anikó: Én minden eszközt bevetek!]. Gyorsan felugrottam és elkezdtem futni mire az igazgatónő az arcomba nyomott egy vattát, a fejemet pedig hátulról nyomta. Közben Zoli próbált nekem segíteni kevés sikerrel mivel Katáék le fogták. Egyszer csak elsötétült a világ és éreztem hogy zuhanok.

 

A történet többi része a fórum keretein belül olvasható! A történetet a szerző engedélye nélkül tilos máshol megjeleníteni, módosítani!