Csongor és Csenge

 

Szerző: cspel (A Magyar Pelenkakedvelők Fórum tagja)

Dátum: 2009-01-24

A történet kimásolva: http://www.abdl.hu

 

1.rész

 

Szép nyári hajnal volt, s szinte aludt még minden nyugodtan és békésen úgy, ahogy egy ilyen nyári napon szokott. Csak valahogy én nem tudtam aludni. Annyi pozitív dolog történt már addig is velem, de éreztem, hogy a mai nappal elindul majd egy felejthetetlenül jó hét. Nem akartam erről lemaradni, hát felpattantam és ránéztem az órára, de még csak hajnali kettő óra volt.

- Korán van! - Gondoltam magamban, de azon morfondíroztam vajon kikkel is leszek egy hétig együtt. Eszti nénit tudtam, hiszen ő volt a kedvenc matek tanárom és ő is szervezte ezt az egész Boglári tábor lehetőséget, de vajon kik lesznek még? Közben lassan elindultam kifelé és csodáltam a csillagokat. Tudtam most csak is ők lehetnek fenn. Az ólból hallottam ahogy a kakasom horkol és láttam, hogy mellette alszanak a tyúkjaim is. Hát lám van olyan korán, amikor még még ők is alszanak! Aztán megnéztem a gerle páromat ők is egymáshoz bújva szuszogtak, mint ahogy a kutyáim és a macskáim is. Sőt a kutyák és a macskák együtt aludtak. Minden olyan jó és békés volt. Visszamentem, hát a házba és feltettem vizet melegedni, hogy megmosakodhassak kint a ház előtt. Alig, hogy végeztem a mosakodással apám is felébredt. Ránézett az órára és csodálkozott:

- Hát te már ilyen korán fenn vagy?

- Igen! Nem tudtam aludni!

- Pedig az nem jó, mert akkor az utat fogod elaludni.

- Nem fogom, mert hajt az izgalom.

Aztán a cuccaim felé vettem az irányt. Mindent végig néztem, hogy rendben van e és megvan e. Meg volt! Leültem hát az ágyamra és szemléltem az órát. Az, ami eddig mindig sietett most mélabúsan ketyeget, mintha meggondolta volna azt is, hogy lépjen e mégegyet, vagy se. Az az egy-két óra így olyan lassan telt, hogy alig bírtam kivárni. Lassan azért eljött az idő. Midenki felkelt és elindultunk a találkozó helyre, ami a Déli pályaudvaron volt. A vonat mellett Eszti néni már ott várt minket!

Istenem mennyire szerettem őt. Annyi matek versenyre készített fel, amit megnyertem és most mind a ketten ott hagyjuk a sulit. Ő nyugdíjba megy, én meg elballagtam.

Apám a bucsúzáskor aggódó szemekkel nézett rám és így szólt:

-   Ha nem akarsz menni ne menj! Jól elleszünk otthon. Tuti nem esik bajod!

-   De apa! Én menni akarok! Egyébként is nagy vagyok már és tudok vigyázni magamra, meg Eszti néniék is vigyázznak rám!

És Eszti nénire néztem. Ő vissza mosolygott és így szólt:

- Nyugodjon meg apuka Csongorral sosem szoktak gondok lenni, nem hiszem, hogy épp most lenne.

-   Jaj istenem úgy féltelek, csak ne legyen semmi bajod! ? szólt újra apám felém fordulva

-   Ne aggódj! Nem lesz!

-   Jól van, akkor ? és átölelt ? Jó legyél akkor és szobatiszta!

-   Szobatiszta? Apa 8 éves korom óta nem volt semmi bajom a szobatisztasággal. Tudod, amikor összejöttem Rózsikával!

Egy pillanatra elém is villant a régi lány csodálatos lány képe, akit addig az első igazi barátnőmnek tekintettem. Ő akkor 12 éves volt én meg nyolc. Nyolc éves koromig valahogy majdnem minden éjjel bepisiltem és már mindenki aggódó szemekkel figyelt, hogy mikor hagyom el a pelust. Rózsikánál éreztem először azt, hogy valahogy meg kell oldanom, hogy ne kellje már hordanom, mert akinek barátnője van az nagy, de aki pelenkát hord az kicsi. Én nagy akartam lenni, így lassan le is szoktam róla. De régen volt!

Hirtelen megráztam magam. Megint az előttem álló táborra gondoltam. Átöleltem apámat és Eszti néni mellé léptem. Apám közbe sietett, így elindult, de vagy 100-szor visszafordult és integetett.

Most néztem körül igazán, hogy kik vannak még ott rajtam kívül. Már addigra olyan 20-an összegyűltünk. Volt, akit ismertem és volt akit nem! Igazán egy barna hajú lányon akadt meg a szemem, aki kedves szép őzike szemekkel nézett körbe. Olyan kíváncsian, bájosan és kedvesen. Bár félve, de oda mentem hozzá és megszóllítottam:

-   Szia! Én Csongor vagyok! Neked mi a neved? ? de éreztem, hogy a mondatba is belepeirulok.

-   Szia!  Engem Csengének hívnak ? válaszolt halkan és szerényen, de ebbe ő is belepirult.

-   Te honnan jöttél, mert nem láttalak a suliba?

-   Szigetszentmiklósi vagyok és Eszti néni az ángyi mamám.

-   Te Eszti néni rokona vagy? ? szóltam csillogó szemekkel.

-   Miért? Szereted? ? válaszolt mosolyogva

-   Igen! Ő a kedvenc tanárom!

Hirtelen Eszti néni szólt.

-   Csenge! Gyere segíts!

-   Mennem kell, de majd  még beszélünk! -  szólt mosolyogva

Közben úgy tűnt megjött mindenki. Olyan 8 tanár jött velünk és két vasúti kocsiba fértünk fel. Olyan kocsik voltak ezek, amiket én is szeretek, kabinosak, de nem fértünk mindannyian a kabinokba. Én mondjuk befértem és egy ? két évfolyamtársammal végig sakkoztuk az utat. Lellénél szólt Eszti néni, hogy mindenki szedelőzködjön, így hát készültünk. Örültem is, hogy már szállunk, hiszen talán újra láttom Csengét. Az addigi sakkok alatt is rá gondoltam, de nem tudtam miért. Ki is kaptam vagy kétszer, pedig én nem szoktam. Lassan befutottunk Boglárra és leszálltunk mindannyian. Kerestem Csengét, de Eszti néni folyamatosan maga mellé szóllította. Nem értettem, hogy miért. És, hogy őszinte legyek kicsit csodálkoztam.

A szálláshelyen gyorsan kiosztották, hogy ki hova kerül. A fiúknak külön szoba, a lányoknak is. A női tanároknak megint egy külön és a férfiaknak is. Aztán kaptunk még két négy ágyas szobát, ezek egyikébe szállásolták el Csengét, de egyedül. Eszti néni ment be vele és sokáig ott voltak. Mikor kijöttek Csenge kisírt szemei néztek vissza és láttam valami miatt szégyenkezik. Olyan furcsán járt és mintha vigyázott volna arra, hogy ne lássa őt teljesen senki. Meleg nyári napon elég vastag és bő ruha volt rajta.

Eszti néni aztán összehívta a tábort. Elmondta, hogy reméli mindenki jó lesz és, hogy mik lesznek a programok. Kifejezte, hogy reméli mindenki szobatiszta, de ha mégsem nyugodtan szóljon. Erre mindenki nevetett.

Megindultunk aztán újra a szobánk felé és lassan fürdő naciba rohantunk a hőn áhított Balcsiba. Én is siettem, de lestem vajon Csenge merre lehet! Nem láttam. Sajnáltam! Vajon mi lehet vele?

Peti haverom közbe hívott és 6-an fiúk elkezdtünk vizilabdázni, de nem vettük észre, hogy egyre beljebb megyünk. Mire észbe kaptunk elég messze kerültünk a partoktól. Peti a labdát megint beljebb dobta. A hullámok, pedig még tovább sodorták. Én utána úsztam, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy villognak a partokon a lámpák és elég sötét felhők jönnek el. Lassan az addig szelid hullámok is óriásak lettek és Petiék is eltűntek a szemem elől.

Találtam egy kis szigetrészt, ahol leért a lábam és néztem, hogy merre mehetnék tovább. Egyre jobban fújt a szél és a hullámok is vadultak. Fáztam és kopogott a fejemen a hirtelen lezúdult eső. Nem tudtam mi lesz velem! Hirtelen halálfélelmem lett és szidtam magam, hogy miért jöttem be ennyire. Alig gondoltam erre, már villámlott is. Olyan volt, mint egy valóra vált rémálom. A félelemtől ráadásul össze is pisiltem magam.

 

 

A történet többi része a fórum keretein belül olvasható! A történetet a szerző engedélye nélkül tilos máshol megjeleníteni, módosítani!